Címkézett oldalak: ‘támogatott lakáshitel’
2009.04.25.
Élénkült az érdeklődés az állami támogatású lakáshitelek iránt az MTI által megkérdezett bankok többségénél, ebben azonban a kamattámogatás és a szociálpolitikai kedvezmény július 1-jétől tervezett felfüggesztése mellett egyéb okok is szerepet játszottak.
Az MKB Banknál az elmúlt hónapokban megélénkült az érdeklődés az állami támogatású konstrukciók iránt, miután azok forintalapúak, ezért árfolyamkockázatot nem hordoznak, ráadásul a piaci forinthiteleknél kedvezőbb feltételekkel vehetők igénybe – tájékoztatta az MTI-t a bank sajtóosztálya.
Az Erste Banknál folyamatosan növekvő igény tapasztalható az állami támogatások és a kamattámogatott hitelek iránt, amiben a devizahitelek térvesztése és a támogatott hitelek eltörlésének felvetése mellett a piac szezonalitása is közrejátszik – közölte a hitelintézet sajtóosztálya. A kiegészítő kamattámogatott hitelek ugyanis új lakás építésére és vásárlására igényelhetőek, az építkezések nagy része pedig mindig tavasszal kezdődik.
Az OTP Bank április 20-án új díjelengedési akciót indított a lakás- és szabad felhasználású jelzáloghitelekhez kapcsolódóan. Részben ennek, részben az erősebb szezonális hatásoknak köszönhetően, továbbá a lakáshitel-támogatások eltörlésének hírére a hitelkérelmek számának növekedését tapasztalja a bank – mondta Illés Zoltán ügyvezető igazgató. A lakástámogatási igényeketet benyújtóknak a lakásépítési kedvezménynél és a támogatott hiteleknél figyelembe kell venni a különféle hatóságoktól szükséges dokumentumok beszerzésének – bankoktól független – átfutási idejét – mondta.
Az FHB-nál a tavalyi év hasonló időszakához képest nőtt az államilag támogatott lakáshitelek iránti érdeklődés – mondta Kappéter Béla, az FHB Jelzálogbank kommunikációs igazgatója. Kiemelte: az ingatlanfejlesztőknek lakóingatlan építéséhez állami kamattámogatással nyújtott hitel iránti kereslet nagymértékben megugrott, amiben a szezonális hatások mellett a szabályozás tervezett módosítása is szerepet játszhat.
A Budapest Banknál (BB) az elmúlt néhány hónapban nem tapasztaltak jelentős változást a piaci és a támogatott hitelek arányában – közölte a hitelintézet sajtóosztálya. A jelenlegi helyzet kapcsán az elmúlt két évhez viszonyítva nem számítanak jelentős változásokra az ügyféligényeket illetően, mert a támogatott hiteligények aránya nem képezi jelentős részét az új volumennek.
Forrás: MTI Eco, http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=270389
2009.01.07.
A közeljövőben tovább drágulhatnak a támogatott lakáshitelek – olvasható a Világgazdaság mai számában. Az elmúlt egy évben folyamatosan emelkedett az ügyfelet terhelő kamatmérték alapjául szolgáló egy-, illetve ötéves állampapírok piaci átlaghozama.
A kondíciókban most már az októberi jegybanki kamatemelés, illetve az állampapírpiac őszi befagyása is tükröződni fog. Mint kiderül a cikkből, a Budapest Bank és az Erste már megkezdte a kamatok emelését, és hamarosan a többi piaci szereplő is léphet.
A várható kamatemelések egyelőre csak visszafogottan érintik a már meglévő hitelek tulajdonosait, hiszen ezeket a hiteleket a múltban 1, 5, sőt néhány esetben 10 éves kamatperiódussal állapították meg a bankok, vagyis náluk a változások jóval kisimítottabb módon jelentkeznek.
A forintkamatok emelkedése azonban nem rontja jelentős mértékben azok versenyképességét, hiszen a devizakölcsönök rátája is emelkedett az utóbbi hónapokban.
Arra is felhívta azonban a figyelmet a lap, hogy hiába nő a támogatott konstrukciók vonzereje a lakossági ügyfeleknél, számottevő keresletbővülésre a rendszerbe épített korlátok miatt továbbra sem számítanak a bankok. Ezek közé tartozik, hogy a használt lakásnál 5, újaknál 15 millió a felvehető maximális hitelösszeg, valamint a már meglévő, piaci alapon nyújtott kölcsön sem váltható ki támogatott forinthitellel.
Forrás: http://www.ingatlanmagazin.com/read/7198?h