Címkézett oldalak: ‘lakástámogatás’

2009.11.20.

Lazítás történhet az állami készfizető kezességről szóló törvényen, mely a nehéz helyzetbe került devizahitel ügyfeleket segíti – tette közzé a pénzügyi tárca.

A törvény eredeti változata túlságosan lekorlátozta az érintettek körét, így alig akadt ügyfél, aki mefelelt volna a támogatási követelményeknek. Sokat mondó bankszövetségi adat, hogy a támogatott, államilag garantált a kölcsönszerződések száma október közepéig 300 alatt maradt.

Mint ismeretes, a támogatást olyan adósok igényelhetik, akiknek devizahitel adósságuk van, és a válság kezdete óta elveszítették a munkahelyüket. Csakhogy a munkahely általánan közös megegyezéssel szűnik meg, így az adós nem felel meg a törvényi elvárásoknak. Nagyban bővülhet a támogatásra jogosultak köre, ha eltörlik ezt a kitételt.

Szintén pozitív változás lehet, hogy a tervezett határidőt kitolják 2010 végéig. Jövedelem terén is lazított a minisztérium, hiszen a háztartás nettó jövedelmének 40%-a helyett 60%-ra emelkedett az az arány, amelyet nem haladhat meg a törlesztőrészlet. A hitelösszeg határa 10.000.000-ról 15.000.000 forintra növekedik, amelyet nem haladhat meg a lakáscélú kölcsön szerződés szerinti és folyósított összege.

A fenti változtatások örvendetesek, mely valós könnyítést jelent az államilag garantált hitelt kapható adósok körében.

2009.10.01.

A mai naptól, 2009. október 01-től lép életbe az új lakástámogatási rendszer. A még júliusban eltörölt támogatásokat továbbra sem lehet igényelni, mivel jelentősen csökkent a támogatások köre. Bár manapság még a kicsinek is örülni kell…

Az új támogatások számos területet érint, olvasóinknak a hitelekkel és építkezésekkel kapcsolatos támogatásokat szeretnénk kiemelni.

Új támogatott lakáshitel

Újra van támogatott forinthitel, bár most csak a fiataloknak és a többgyerekeseknek nyújtják. Komoly feltételeknek kell megfelelni ha támogatott hitelt szeretnénk felvenni, ezek a feltételek a maximális hitelösszegre, a hitel céljára, a hitelcéllal érintett ingatlan értékére, az igénylők életkorára, egyéb ingatlanvagyonára vonatkoznak. Az új támogatáshoz a 35 év alatti fiatalok, illetve a 45 év alatti többgyermekesek – legalább két gyermeket nevelők – juthatnak hozzá, de csak akkor, ha az első lakásukat építik, vásárolják. A lakás építési költsége, illetve vételára Budapesten legfeljebb 25.000.000, vidéken 20.000.000 forint lehet. A támogatás 12.500.000, illetve 10.000.000 forintnyi hitel után jár. Felújításnál 5.000.000 forint lehet a támogatott hitel.

A két- vagy ennél több gyerekes szülők esetében plusz kamattámogatás jár minden gyerek után – legfeljebb azonban 70 százalékkal csökkenhet a hitelkamat.

A számos korlát miatt vélhetően kevesen tudják majd igénybevenni a támogatott hitelt, valamint hosszadalmas lesz az igénylési folyamat, mivel a bankoknak a hitelnyújtás előtt részletes ügyfélminősítést kell végezniük. Az igazolások és nyilatkozatok összegyűjtése időigényes, és jelentős adminisztrációs terhet ró az ügyfelekre, a bankra.

A támogatott forinthitel kondíciói jelenleg vásárlás esetén 7%, felújítás esetén 10% százalék alatt van. Itt ugye forinthitelekről beszélünk, vagyis nincs árfolyamkockázat.

Építőipari változások

Az ún. második építőipari gyorsító csomag részletszabályait 8 kormányrendelet tartalmazza (kicsit szétszórt a bürokrácia manapság). Az építési engedélyezési eljárásokban véghezvitt változások az engedélyezés időtartamát, illetve engedélyezendő építési munkálatokat szabályozza újra. Például amíg a hagyományos családi házaknál az engedélyezés ideje 45 munkanap, addig a minősített könnyűszerkezetes készházaknál 22 munkanap. Nem kell minden építkezést engedélyeztetni, bizonyos esetekben (például egy siló vagy egy sírbolt építésekor) elég annak bejelentése, más esetekben pedig (kerítés, villámhárító vagy ideiglenes színpad) még erre sem lesz szükség.

2009.07.01.

A mai naptól nem lehet igényelni semmilyen állami lakástámogatást kis hazánkban.

Mint ismeretes, a kormány megszorító intézkedéseként eltörölte a lakástámogatási rendszert. A kormány tervei szerint 2009. októverétől új kamattámogatási rendszert vezetnének be, mely központjában a fiatalok és nagycsaládosok állna. A vissza nem térítendő támogatások (szocpol, félszocpol, stb.) újraindításáról nem lehet tudni.

2009.06.25.

A kormány új kamattámogatott hitellel segíti a 35 év alatti fiatalokat, és a 45 év alatti nagycsaládosokat a korábbi támogatások eltörlése után.

Budapesten és a megyei jogú városokban a támogatott hitellel érintett ingatlan értéke nem lehet több mint 25 millió forint, a hitel pedig a 12,5 millió. Egyéb településeken az ingatlan maximális értéke 20 millió forint, a hitel összege pedig maximum 10 millió forint lehet. Korszerűsítésre 5 millió forint kamattámogatott hitel vehető fel, helyezkedéstől függetlenül.

A támogatás mértéke vásárlás vagy építés esetén a mindenkori állampapírhozam 50 százaléka, korszerűsítésnél 40 százaléka. A mostani állampapírhozam átlagban 9 százalék, így a kamattámogatás vásárlásnál körülbelül 4,5 százalék lesz.

Mivel jelenleg egy lakásvásárlásra felvett forinthitel 15-16%-os THM-mel kapható, és ezt a kamattámogatás 4,5% csökkenti, a 10% euró hitelekkel vagy a 7,5% svájci frank alapú hitelekkel szemben még mindig nem lesz versenyképes az államilag támogatott forinthitel. Persze elképzelhető, hogy valamikor a piaci forinthitelek kamata csökkeni fog, de akkor az alapkamat is, és agy az állampapírhozam is csökken. Nem véletlen, hogy a kormány csupán 3 milliárdot szán évente a programra.

A nagycsaládosoknál más a helyzet, ugyanis ebben a csoportban a gyermekek számával a támogatás mértéke is növekszik. Minden gyermek után annyi százalékkal nő a támogatás mértéke, ahány gyermek van a családban. Tehát három gyermek után az állampapírhozamhoz képest plusz 6-, 4 gyermek után plusz 10% jár. Így egy 4 gyermekes család a most 9% átlag hozam nem 50-, hanem 60% kaphatja meg támogatásként.

További feltételek:

  • a támogatott hitelt igénylőknek a korábban – öt éven belül – értékesített lakásuk vételárát be kell forgatniuk az új lakáscél megvalósításába;
  • a támogatott hitelt igénylők vállalniuk kell, hogy legalább egy évig nem értékesítik a támogatott kölcsönből épített, vásárolt, korszerűsített lakást
  • a támogatott személyeknek legalább 50 százalékot elérő tulajdoni hányadot kell szerezniük az építendő, vásárlandó új lakásban és az ingatlanban életvitelszerűen kell lakniuk.

Forrás: http://ingatlanok.hu/hirek/20090619/ismerje-meg-az-uj-kamattamogatas-reszleteit-?rp=hirek&rt=nagydoboz

2009.06.10.

Mint ismeretes 2009. július 1-től megszűnik a szocpol és a támogatott forinthitel is, ennek kompenzálására a kormány újra bevezeti a kamattámogatást, azonban az eddigieknél jóval korlátozottabb formában.

Az MTI kormányzati forrásokból úgy értesült, hogy az új, célzott kamattámogatást a 35 év alattiak igényelhetik majd új lakás építéséhez, vásárlásához vagy korszerűsítéséhez, a javaslatot ma tárgyalhatja a kormány (használt lakás vásárlásához nem). A kamattámogatást várhatóan csak 30 millió forintos értékhatárig lehet igénybe venni, és a hitel összege építés vagy vásárlás esetén nem haladhatja meg a 15 millió forintot, korszerűsítésnél pedig az 5 milliót. A kérelmezőnek vagy közvetlen hozzátartozójának nem lehet másik lakása. Az új rendszer a – évente 2,5- 3 milliárd forintba – kerülne. Az eddigi lakástámogatási rendszer megszüntetése része volt az unióval és valutalappal kötött megállapodásnak is.

2009.04.08.

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által tervezett válságkezelő programból a lakástámogatás eltörlése mindössze 20 milliárdos megtakarítást hoz, miközben a lakáspiaci forgalom egyharmadával csökkenhet.

Évente körülbelül százezer ingatlan adás-vétel történik, s ennek mintegy egyharmadához kapcsolódik valamelyik kedvezmény (kamattámogatott hitel, vagy vissza nem térítendő támogatás).

Tavaly mintegy 15 ezer kamattámogatott hitelt vettek fel, körülbelül 70 milliárd forint értékben. Becslések szerint ez az átlagos támogatást figyelembe véve hozzávetőlegesen 6,5-7 milliárd forint állami kiadást jelent. Eltörlésével ennyit lehet megtakarítani, de a támogatások által kiváltott gazdasági tevékenység adó- és járulékvonzatait is figyelembe véve a nettó megtakarítás nagyjából három milliárd forintra tehető éves szinten.

A szocpolra és a félszocpolra mintegy 37 milliárdot költ az állam, aminek eltörlése – szintén a nettósítás után – 17-20 milliárdos kiadáscsökkentést jelent.

A tervezett válságkezelő programból a kamattámogatás, a szocpol és a félszocpol eltörlése mintegy 20-23 milliárd forint éves megtakarítást jelent – írja a Napi Gazdaság.

Forrás: MTI, Ingatlanok.hu, Napi Gazdaság

2009.02.24.

Nem volt egyetértés a házszabálytól való eltérésről a házbizottság tegnapi ülésén, így nem döntöttek a honatyák a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó törvényjavaslatról, melynek lényege, hogy az állam készfizető kezességet vállal azok hiteltörlesztésére, akik nem saját hibájukból 2008. szeptember 30. után vesztették el állásukat. Így az általános vitát ma folytatják le, a zárószavazás pedig március 2-án lesz.

A kölcsönszerződés módosítását az ügyfélnek kell kérnie a bankjánál. Az állami kedvezménnyel azok az álláskeresők élhetnek, akiknek a lakóingatlanára felvett hitele a húszmillió forintot, illetve az azzal azonos mértékű devizát nem haladja meg. Kizáró feltétel az, ha az adósnak vagy bármely családtagjának más ingatlan is van a nevén. Az ügyfélnek vállalnia kell, hogy két évig havonta legalább tízezer forintot törleszt a tartozásából.

Ma vitáznak a lakáshitelesek segítéséről,mégsem döntöttek tegnap az állam készfizető kezességvállalásáról

Jövő hétfőn dönt csak a parlament a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó törvényjavaslatról, melynek lényege, hogy az állam készfizető kezességet vállal azok hiteltörlesztésére, akik nem saját hibájukból 2008. szeptember 30. után vesztették el állásukat. Eredetileg úgy tervezték, hogy a parlament már tegnap jóváhagyja az új jogszabályt, de a ház­bizottság ülésén nem volt egyetértés a házszabálytól való eltérésről. Így az általános vitát ma folytatják le, a zárószavazás pedig március 2-án lesz.

A törvény adta lehetőséggel azok az álláskeresők élhetnek,

  • akiknek lakóingatlanára felvett hitele a húszmillió forintot, illetve az azzal azonos mértékű devizát nem haladja meg.
  • Álláskeresőnek az számít, aki regisztráltatta magát a munkaügyi központban.
  • Kizáró feltétel az, ha az adósnak vagy bármely családtagjának más ingatlan is van a nevén.
  • Az adósnak a kölcsönnel terhelt lakásban benn kell laknia.
  • Neki kell kezdeményeznie bankjánál a kölcsönszerződés módosítását. Erre akkor van módja, ha vállalja, hogy két évig havonta legalább tízezer forintot törleszt a tartozásából. A szerződésmódosítás költségmentes.

A fennmaradó részletre az állam, a központi költségvetés terhére, készfizető kezességet vállal, függetlenül attól, hogy forint- vagy deviza-lakás­hitelről van szó. Ez azt jelenti, hogy ha az adós nem tud törleszteni, akkor érvénybe lép a kezességvállalás, és az állam fizet a banknak. A kezesként megfizetett összeget az ügyfélnek az állam felé később meg kell téríteni. Ha két év után sem tesz eleget visszafizetési kötelezettségének, akkor a tartozás átalakul az állammal szembeni kötelezettséggé, amit majd adók módjára hajthatnak be az állampolgároktól. Ez legkésőbb a módosított hitelszerződés hatályba lépésétől számított kétéves kezesség lejártát követő 180 napon belül kezdeményezhető. Kezességvállalási díjat nem kell fizetniük az adósoknak. A kormány ezzel az intézkedéssel el szeretné kerülni a lakáshitelek tömeges bedőlését, a lakás- és a hitelpiac összeomlását.

A szerződés módosítása 2009. szeptember 30-ig igényelhető a bankoknál a szükséges okiratok benyújtásával. Az illetékes munkaügyi központnál kell igazoltatni, hogy az adós munkahelyén csoportos elbocsátás vagy üzembezárás történt. A bank formailag vizsgálja a kérelmet, valamint a Takarnet rendszeren keresztül ellenőrizhetik, hogy a családtagok tényleg nem rendelkeznek másik ingatlannal. A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló törvény akkor nyeri el igazi értelmét, ha az Európai Bizottság a törvényre áldását adja.

Veres János szerint minden a tervek szerint halad

Érdeklődésünkre Veres János pénzügyminiszter elmondta, hogy a kormány eredeti terveiben is a jövő hétfői zárószavazás szerepelt, arra a kérdésünkre azonban egyelőre nem tudott válaszolni, hogy az első igénylők várhatóan mikor élhetnek a szerződésmódosítás lehetőségével az állami garanciának köszönhetően. Ez attól is függ, hogy mikor jelenik meg a jogszabályhoz tartozó végrehajtási rendelet. A javaslatról egyébként múlt pénteken egyeztettek a Magyar Bankszövetség képviselőivel – válaszolta kérdésünkre a miniszter, akitől azt is megtudtuk, hogy a konstrukcióhoz nem használnak fel uniós forrásokat, a szükséges összeget a költségvetésből teremtik elő.

Bonta Miklós, Markotay Csaba

Forrás: Népszava – 1,5. oldal – 2009. február 24.