Címkézett oldalak: ‘állami támogatás’
2009.02.18.
A gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került lakáshiteleseken segítene a kormány. Szerdai ülésén ezért olyan javaslatról döntött, ami lehetővé teszi, hogy az állam átmeneti időre – legfeljebb két évre – készfizető kezességet vállaljon a lakáscélú hitellel rendelkező, munkahelyüket önhibájukon kívül elvesztők esetében – közölte Budai Bernadett a szerdai kormányszóvivői tájékoztatón.
A Fidesz újabb látszatintézkedésnek minősítette a bejelentést, hisz a terv csak a hitelesek töredékét érintené. A törvényjavaslat szerint a lehetőséget a 2008. szeptember 30-a után állástalanná vált emberek számára kínálnák fel, akik 20 milliósnál kisebb hitelt vettek fel, és nincs más ingatlanuk. A jogszabály értelmében az adós és a hitelintézet megállapodhat a hitelszerződés módosításáról úgy, hogy az ügyfél két évig csökkentett, a korábbi törlesztőrészletnél jóval alacsonyabb összeget fizet.
Ennek alsó minimuma 10 ezer forint – mondta a kormányszóvivő. A különbözetre, vagyis az eredeti törlesztőrészlet és az alacsonyabb összeg közötti összegre az állam kétéves garanciát vállal, kezességvállalási díjat nem számítanak fel. A tartozást az adósnak mindenképpen vissza kell fizetnie a banknak. Ha ezt mégsem teszi, a tartozás az állammal szembeni tartozássá alakul át, és adók módjára behajtható lesz – hangzott el.
Koszorús László fideszes képviselő szerint a kormány csak tűzoltással próbálkozik, nem tud érdemi megoldást a gazdasági válságra. Az elképzelések szerint az állam a 2008. szeptember 30-a után bajba jutott lakáshiteleseknek dobna mentőövet. Magyarországon jelenleg összességében több mint 6500 milliárd forintos a lakosság hitelállománya – közölte Koszorús. Az ellenzéki politikus megjegyezte: a Fidesz már 2007 októberében benyújtotta a kormány által most nyilvánosságra hozott javaslatot egy komplex banki csomagban, de a szocialisták hatszor is megakadályozták, hogy napirendre kerüljön.
Forrás: Hajdú-Bihari Napló – 9. oldal – 2009. február 12.