Címkézett oldalak: ‘állami garancia’
2009.03.05.
Kevesli a lakáshitelesek megsegítéséről szóló, a parlament által hétfőn megszavazott törvényt a Lakás tulajdonosok Érdekvédelmi Szervezete.
TÖBB SZÁZEZER CSALÁD ESIK KI a körből, akiknek problémát jelent a lakáshitel törlesztése, mert a törvény csupán a szeptember 30. után munkanélkülivé váltakra vonatkozik – mondta el Országbíró Zoltán elnök. A részmunkaidősök, csökkentett munkaidősök, vállalkozók is kiesnek az állami garanciából.
Budai Bernadett kormányszóvivő szerint az állami hitelgarancia tízezreken segít, az ellenzék pedig nem szavazta meg, tehát nem akar segíteni az embereken.
- A BANKOK ÉRDEKE IS, hogy ne hozzák ügyfeleiket fizetésképtelen helyzetbe, és adott esetben átmeneti megoldást biztosítsanak – mondta Soós Csaba, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese, aki szerint a következő hónapokban a pénzintézetek olyan ajánlatokat dolgoznak ki, amelyekkel időlegesen mérsékelhetők a törlesztőrészletek. Hozzáfűzte: a kockázat radikálisan csökken, ha az ügyfél meghosszabbítja a futamidőt vagy átütemezi a törlesztést.
INGYEN FELMONDHATNÁ az ügyfél a banki hitelszerződését, vagyis nem kellene megfizetnie a gyakran több százezer forintos végtörlesztési díjat, ha a bank egyoldalúan emeli a kamatot, a díjat vagy más költségeket. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága elfogadta az erről szóló javaslatot, ami jövő hétfőn kerül a Ház plénuma elé. Sokak szerint ez sem javít érdemben az adósok helyzetén, mert ha a bank egyoldalúan kamatot emel, 60 nap alatt csak kevesen tudják törleszteni hitelüket. Hasonló ügyben próbaperek is indulnak – jogászok szerint ugyan is méltánytalan, hogy a bankok minden kockázatot kizárólag az ügyfélre hárítanak. MR/INFORÁDIÓ/METROPOL
“Szükség lesz a nyugatihoz hasonló bérlakásrendszer kiépítésére. Ha bérlakássá válik az addigi magántulajdon, az sokkal humánusabb, mint a kilakoltatás vagy a végrehajtás.”
Országbíró Zoltán elnök, Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Szervezete
A lakáshitelek átlagos hiteldíjmutatója idén januárban (Forrás: MNB)
- Forintalapú 14,5%
- Euróalapú 10,0%
- Svájci frank alapú 7,5%
Forrás: Metropol – 1. oldal – 2009. március 05.
2009.03.03.
Kisebb módosításokkal megszavazta az Országgyűlés a lakáshiteleseknek szóló mentőcsomagot.
Igénybeveheti, aki:
- Bizonyíthatóan 2008. szeptember 30-a után vesztették el állásukat.
- Az eredetileg felvett kölcsön összege nem haladja meg a 20 millió forintot. (Ez több kölcsönből is összeadódhat. Devizahitelnél az MNB középárfolyam alapján számítódik, akár svájci frank vagy euró alapú volt.)
- Csak lakáshitel igényelt, szabadon felhasználható hitelre nem jár segély.
- Abban a lakásban lakik, amelyre felvette a hitelt.
- Nincs más lakástulajdona a háztartásban élőknek.
- Az állás elvesztésekor az adósnak nem lehet 90 napon túli a minimálbért vagy a törlesztő-részlet összegét meghaladó tartozása.
A hitelsegély összege:
- Az állami úgy nyújtja a kezességet, hogy az adósnak továbbra is minimum 10 ezer forintnyi törlesztést be kell vállalnia. A pontos összeget kormányrendeletben fogják megállapítani, még nem tudni a részleteket.
- Az állam készfizető kezessége maximum 24 hónapig tarthat.
Az állami kezesség részletei:
- Az adós újabb hitelszerződést köt a bankkal, melyre már állami garancia vonatkozik. Ez a hitel arra szolgál, hogy ebből törlesszék a meglévő lakáshitelt, hiteleket, voltaképp egy áthidaló hitel.
- Az áthidaló kölcsön kamata változó, maximum a 3 havi BUBOR ráta (ami jelenleg 9,5%).
Még hetek telhetnek el mire segítséget kaphatnak az adósok, mivel a jogszabályt először jóvá kell hagynia az Európai Bizottságnak és a kormánynak is rendeletet kell alkotnia a végrehajtáshoz. A hiteltámogatás iránti kérelmet 2009. szeptember 30-ig lehet majd benyújtani.
2009.03.03.
Az országgyűlés tegnap elfogadta a lakáshitelesek megsegítéséről szóló törvényjavaslatot.
Azok, akik 2008. szeptember 30-a után vesztették el állásukat és korábban felvett lakáshitelüket nem tudják fizetni, bankjuktól – kétéves állami garancia mellett – áthidaló kölcsönt igényelhetnek. Az áthidaló hitelt a tényleges törlesztési kötelezettség és a vállalt – minimum 10 ezer forintos – törlesztés különbségére vehetik igénybe. Nem kaphatja meg a garanciát, akinek a hitelezett lakás nem az egyetlen ingatlana. A devizahiteleknél a felvételkor érvényes árfolyamot kell figyelembe venni az értékhatár megállapításakor. A módosítások szerint a lakásvásárlási mellett a -felújítási jelzáloghitelekre is igénybe vehető az állami garancia, és az is eldőlt, hogy akkor is él a lehetőség, ha a hitelt közösen felvevő házaspárnak csak az egyik tagja vesztette el a munkahelyét. A törvényt még az uniónak is jóvá kell hagynia, ugyanis az állami támogatásnak számít, így csak a brüsszeli igen után emelkedhet a javaslat törvényerőre.
Papp Zsolt
Forrás: Napi Gazdaság - 2. oldal – 2009. március 03.
2009.02.27.
Törvénymódosító javaslatot nyújtott be a Magyar Lízingszövetség, hogy a kormány lakásmentő csomagjának támogatásából a lakáslízingpiac is részesülhessen. A szövetség álláspontja szerint az állami garancia azokat is megilleti, akik számára a lakásfinanszírozáshoz a lakáslízing volt a kedvezőbb megoldás.
A parlament hétfőn szavaz a törvénytervezetről, amelyben a válság miatt önhibájukon kívül munkanélkülivé vált magánszemélyek ingatlanhiteleire állami garanciát vállalna annak érdekében, hogy a hitelfelvevők ne kerüljenek az utcára fizetésképtelenség esetén. A törvénytervezet azonban csak a hitelfelvevőknek nyújtana segítséget, így ha ebben a formában marad a törvény, akkor azok a jellemzően néhány éve dolgozó fiatalok kerülhetnek az utcára, akik lízingelték a lakásukat, mivel számukra a lakáslízing volt a legkedvezőbb megoldás – hangsúlyozza Lévai Gábor, a lízingszövetség főtitkára.
A szervezet tavaly év végi statisztikái szerint a lakáslízing-állomány 40 milliárd forintot tesz ki, ez a teljes finanszírozott lakásállomány egy százaléka. Az új lakáshoz jutásnak ezt a formáját jellemzően pályakezdők, fiatal párok választják.
Forrás: Világgazdaság – 14. oldal – 2009. február 27.