Bejegyzések ‘Hitel, lakáshitel’ témakörben

2009.04.08.

Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt által tervezett válságkezelő programból a lakástámogatás eltörlése mindössze 20 milliárdos megtakarítást hoz, miközben a lakáspiaci forgalom egyharmadával csökkenhet.

Évente körülbelül százezer ingatlan adás-vétel történik, s ennek mintegy egyharmadához kapcsolódik valamelyik kedvezmény (kamattámogatott hitel, vagy vissza nem térítendő támogatás).

Tavaly mintegy 15 ezer kamattámogatott hitelt vettek fel, körülbelül 70 milliárd forint értékben. Becslések szerint ez az átlagos támogatást figyelembe véve hozzávetőlegesen 6,5-7 milliárd forint állami kiadást jelent. Eltörlésével ennyit lehet megtakarítani, de a támogatások által kiváltott gazdasági tevékenység adó- és járulékvonzatait is figyelembe véve a nettó megtakarítás nagyjából három milliárd forintra tehető éves szinten.

A szocpolra és a félszocpolra mintegy 37 milliárdot költ az állam, aminek eltörlése – szintén a nettósítás után – 17-20 milliárdos kiadáscsökkentést jelent.

A tervezett válságkezelő programból a kamattámogatás, a szocpol és a félszocpol eltörlése mintegy 20-23 milliárd forint éves megtakarítást jelent – írja a Napi Gazdaság.

Forrás: MTI, Ingatlanok.hu, Napi Gazdaság

2009.04.06.

A Bajnai féle reform csomag megszűntetné a lakáshitel támogatásokat. Jogászok véleménye szerint a régi, még kiemelten támogatott lakáshitel-állomány feltételein nem lehet változtatni, hiszen folyamatban levő szerződésekről van szó.

A 2009-es költségvetésben az újabb állami kamattámogatás az FHB szakértőinek becslése szerint alatta marad a tízmilliárdos nagyságrendnek. A KSH legutolsó adatai szerint tavaly az első félévben az engedélyezett lakáscélú hitelek összegének már csak 8 százaléka volt államilag támogatott, szemben az előző év 15 százalékos arányával. Ezen a helyzeten azonban egyértelműen változtatott a válság.

Az idén februárban az Erste Bank az előző évhez képest majdnem tízszer annyi kiegészítő kamattámogatásos hitelt folyósított. Tény, hogy az Erste erre a termékre kampányt is indított, de az FHB esetében különösebb hírverés nélkül is megugrott ez a hiteltípus. Márciustól, az építési, költözési szezon szokásos kezdetéhez közeledve 80 százalékkal emelkedett a hitelintézetnél a támogatott forinthitelek iránti érdeklődés – tudta meg lapunk -, noha akkor még nem érvényesült a mára ismertté vált válságkezelő program hatása. A korábbi évek tapasztalatai szerint amint a köztudatba kerül, hogy a kormányzat megvonná a kedvezményt, roham várható a bankfiókokban.

Az Erste szakembere szerint a szigorítás azért lenne sajnálatos, mert ez az a termék, amely valós alternatívája a devizahitelezésnek. A CIB-nél is úgy látják, hogy a kamattámogatások felfüggesztése egyértelműen a devizahitelek irányába tereli az ügyfeleket, mert a tisztán piaci feltételekkel igényelhető forintalapú kölcsönök nagyon drágák. Ugyanezt emelte ki Egerszegi Ádám, a Takarékbank takarékszövetkezeti üzletágának igazgatója is.

Meglehetősen határozottan fogalmaztak az FHB-nál: véleményük szerint ma a lakáspiac egyetlen életben tartó eleme lehet a lakáscélú kölcsönök kamattámogatása. Egyforintnyi kamattámogatott kölcsön ráadásul további 3-4 forintot mozgat meg a megtakarításokból lakáscélú invesztícióra, a “lakásláncban” pedig egy új lakás minden esetben további két használt lakás tranzakcióját generálja. Az ingatlanforgalmazás láncolata megszakad, ha kikerül a támogatott lakásfinanszírozási lehetőség a bankok portfóliójából és ez súlyosan kihat az ingatlanok fejlesztésével, kivitelezésével és értékesítésével foglalkozó vállalkozásokra is. A jelzálogbank szakértőinek meggyőződése: ha az állami kamattámogatást teljesen kiveszik a rendszerből, akkor a piac nagymértékű leépülése is bekövetkezhet. Ennek újjáélesztése pedig 3-5 évre is elhúzódhat. A CIB-nél is azt fejtegették, hogy ez az intézkedés ellehetetleníti az új, induló beruházások helyzetét.

A gyermekvállaláshoz kapcsolódó szociálpolitikai kedvezmény csökkentése, majd megvonása a Budapest Bank szakértői szerint sok ügyfelet érintene érzékenyen. Egerszegi elmondta: ez a lakáshitel-felvevők hitelképességét nagymértékben csökkenti majd, ami nyilván negatív hatású az új hiteligénylésekre – devizanemtől függetlenül. A CIB szerint viszont talán ez a “kisebbik rossz” lehetőség a kamattámogatások megvonásával szemben.

* B. Varga Judit

Forrás: Napi Gazdaság – 7. oldal – 2009. április 06.

2009.03.30.

Érezhetően csökkent a bankok hitelezési hajlandósága az utóbbi időben: a válság és az abból eredő kockázatok miatt kevesebb kölcsönt adnak, drágábban és szigorúbb feltételek mellett. A háztartások körében a korábbi gyors hitelnövekedés lassulásában szerepet játszik a visszafogottabb kereslet, a csökkenő eladósodási kedv is.

Míg az utóbbi években a magyarországi bankok mind többet és egyre enyhébb feltételek mellett hiteleztek a lakosságnak, a tavalyi második fél évben alapvetően megváltozott a helyzet. A pénzintézetek hitelezési hajlandósága a lakáscélú és a fogyasztási kölcsönök – elsősorban a gépjárműhitelek és a szabad felhasználású jelzáloghitelek – esetében is visszaesett – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hitelezési vezetők körében végzett felméréséből. A bankok már fél évvel ezelőtt, az előző felmérésben jelezték az irányváltást, de ez végül erősebb lett a vártnál.

A kölcsönöket nem csak visszafogottabban mérik, drágábban is adják, illetve szigorítottak a nem árjellegű feltételeken is (önrész, hitelfedezeti arány, megkövetelt hitelképességi szint). A feltételek leginkább a szabad felhasználású, az áru- és a személyi hitelek esetében szigorodtak, emellett a pénzintézetek visszafogták a svájcifrank-alapú hitelek kínálatát, és mérsékelték a tisztán fedezetalapú, jövedelemvizsgálat nélküli finanszírozást is.

A bankok az idei első fél évben tovább szigorítanak feltételeiken (főleg a gépjárműkölcsönök és a szabad felhasználású jelzáloghitelek tekintetében várható változás), ezek a lépések azonban már visszafogottabbak lesznek a tavalyiaknál. A hitelintézetek szerint ugyanis a kockázatok magasabb szintjének kivédése és a stabilitás növelése érdekében szükséges döntések többségét már 2008-ban meghozták.

A bankok visszafogott lakáshitelezési kedvét a januári számok is jól mutatják. Az MNB adatai szerint a háztartások új lakáshitel-szerződéseinek értéke tovább csökkent. Bár a forintkölcsönök értéke is elmaradt valamelyest a decemberitől, és az euróalapú hitelek növekedése megállt, a visszaesés egyértelműen a svájcifrank-alapú konstrukciók drasztikus viszszaszorulásával magyarázható. A korábban egyértelmű favoritnak számító alpesi devizában januárban már csak 11 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződést, míg tavaly októberben az összeg megközelítette a 79 milliárdot.

A kevesebb hitelt drágábban mérték a bankok. A lakásvásárlási hitelek teljes hiteldíjmutatója (THM) például tavaly nyártól 2009. január végéig 1-3 százalékponttal emelkedett. Egyes kockázatosabb kategóriába sorolható kölcsönök drágulása a tavaly nyári szinthez képest meglehetősen drasztikus mértékű: a frankalapú gépjárműkölcsönök THM-je például nyár óta több mint hat százalékponttal, csaknem 19 százalékra nőtt, míg az áruvásárlási forinthitelek 12 százalékponttal kerülnek most többe.

Az elmúlt fél évben azonban nem csak a bankok hitelezési hajlandósága, a lakosság eladósodási kedve is csökkent. Jelentős mértékben mérséklődött a kereslet a devizaalapú lakáshitelek iránt, és hasonló folyamat volt megfigyelhető a fogyasztási kölcsönök esetében is. A forintlakáshiteleknél viszont némi keresletnövekedést tapasztaltak a pénzintézetek, és 2009 első fél évében is hasonló tendenciára számítanak.

A lakossági hitelek visszafizetésében a bankok a tavalyi második fél évben még nem tapasztaltak számottevő problémákat, de arra számítanak, hogy az idei első fél évben már romlás következhet be a portfólióban a kedvezőtlen gazdasági kilátások, a pénzügyi válság reálgazdaságra gyakorolt hatása és a devizahitelek esetében a forint gyengülése miatt. A háztartások fizetési gondjaira a bankok ügyfélkapcsolati tevékenységük erősítésével reagálnak, illetve olyan konstrukciók kidolgozásával – futamidő-hosszabbítás, átmeneti törlesztéskönnyítés -, amelyek a nehéz helyzetbe került ügyfeleknek segíthetik a visszafizetést.

A lakossági ügyfelekhez hasonlóan a vállalkozások is kevesebb hitelt kapnak. Jelentős különbség azonban, hogy míg a háztartások hitelfelvételi kedve csökkent, a cégeké összességében nőtt. (Bár a beruházási hitelek iránti kereslet erőteljesen csökkent.) A felmérés alapján hitelhez elsősorban a nagy- és a közepes vállalatok jutnak nehezebben, és üzleti célú ingatlanfejlesztésre sem szívesen adnak pénzt a bankok, amelyek a vállalati kölcsönök esetében is szigorították a hitelezési feltételeket, a kedvezőtlen gazdasági kilátások, az – elsősorban az építőipart érintő – ágazatspecifikus problémák, a csökkenő kockázatvállalási kedv és a likviditási helyzet romlása miatt.

Írásunk a Magyar Nemzeti Bank szakmai közreműködésével készült.

Horniák Balázs

Forrás: Népszabadság – 18. oldal – 2009. március 30.

2009.03.25.

A CIB Bank lett 2008-ban a legjobb lakossági internetbank a Privátbankár.hu Kft. felmérése szerint: a díjat a Magyar Tudományos Akadémián adták át tegnap. A legjobb banki honlap az UniCredit banké lett, a közönségdíjas internetbank címet pedig az OTP Bank kapta. Braun Péter, az OTP Bank elnök-vezérigazgatói főtanácsadója életműdíjat kapott.

Forrás: MTI

2009.03.19.

Bárdos András (műsorvezető): – Drágábbak lesznek a hitelek, és nehezebb maga a hitelfelvétel, a Bankszövetség szerint, ha elfogadják a tervezett új banktörvényt. Az MSZP és a Fidesz is azt akarja, hogy töröljék el a felesleges banki költségeket, mint például a hitelfelvételi, vagy a szerződésmódosítási díj.

Lippner Tamás (ügyvezető igazgató, Benks KFT): – Ez az elmúlt néhány hétnek az a dossziéja, ami hitelkiváltás.

Riporter: – Az egyik hitelemző céghez, szeptember óta egyre többen jönnek érdeklődni. A dossziéban csak az elmúlt két hét szerződésmódosításai vannak.

Lippner Tamás (ügyvezető igazgató, Benks KFT): – Kétszer annyi ügyfél érdeklődik most hitelkiváltásról, mint mondjuk fél évvel ezelőtt.

Riporter: – Persze az átírás, a hitelmódosítás egyelőre pénzbe kerül.

Lippner Tamás (ügyvezető igazgató, Benks KFT): – Körülbelül egy ilyen 100 ezer forint, ez banktól függ, és ez fél év alatt megtérül.

Riporter: – A bankok ablakában a csábítóbbnál csábítóbb ajánlatok, nagybetűvel. De fontos elemek vannak a kisbetűs részekben is. Ezeken, a gyors és egyoldalú szerződésmódosításon, ami egyébként gyakran a kisbetűs részben van, változtathatna egy új törvény.

Török Zsolt (országgyűlési képviselő, MSZP): – Számtalan formáben számítanak fel plusz költségeket a bankok, ami azt gondolom, hogy bizonyos esetekben már a szemtelenség kategóriáját meríti ki.

Riporter: – Az MSZP frakció éppen ezért eltörölné a különböző módosítási díjakat, és a THM-nek, vagyis a teljes hiteldíj mutatónak is határt szabnának. A Fidesz az angol bankok példáját vezetné be.

Koszorús László (országgyűlési képviselő, Fidesz): – A mindenkori jegybanki alapkamat háromszorosában maximalizálnánk, azokat a kamatokat, amelyek mellett a bankok kölcsönt adnának az embereknek.

Riporter: – Bármiről és bárhogy is döntenek, a banknak a terv szerint 60 nappal előtte értesítenie kell az ügyfelet. Eddig 15 nap volt a határidő. Ennek az a lényege, hogy 60 nap alatt az ügyfél át tud menni egy másik bankhoz, 15 nap alatt nem. A Bankszövetség szerint az új törvénnyel nemhogy olcsóbb, de drágább lesz a hitel.

Müller János (vezető tanácsadó, Bankszövetség): – Olyan kockázatokat is beáraznak, amelyek vagy bekövetkeznek, vagy nem.

Riporter: – A törvényről várhatóan hétfőn szavaznak.

Forrás: TV2 – Tények – 18:33.30 – 18:35.38 , 2009. március 18.

2009.03.12.

A bankok többsége megszigorította a lakáshitelek feltételeit. Sok helyen már nem is lehet lakásvásárlási hitelt kapni, az önerő nélküli magas finanszírozási lehetőséget meg a legtöbb el is törölte. Szerencsére maradt pár bank, aki a mostani helyzetet ügyfélszerzési lehetőségként kezeli, így maradt még pár opció.

A legtöbb bank eltörölte a magas finanszírozású lakáshiteleket, azonban maradt pár, ahol továbbra is fenntartották a lehetőséget. Annyi módosítást mindegyik fennmaradó bank beépített a hitelbe, hogy az eddigi 100%-os finanszírozási arányt levitték 85-95%-ra, illetve magasabb felárít számítanak ezekre a hitelekre. Az önerő nélküli lakáshitelek továbbra is komoly jövedelemvizsgálathoz kötöttek, így ha nincs kimutatható jövedelmünk, sajnos továbbra sem tudunk igényelni lakáshitel önerő nélkül.

Mivel lejjebb vitték a finanszírozási arányt, valamennyi önerővel mindenképp rendelkeznünk kell. Azonban, mint tudjuk, az önerő fedezésére több opciónk is van, hogy mégis önerő nélkül jussunk lakáshoz:

  • Állami támogatások: Szocpol, félszocpol, stb. Ennek hátránya, hogy csak új lakás, illetve bővítésre lehet igénybe venni, illetve meg kell fellelni szópár követelménynek.
  • Munkáltatói kölcsön: A munkáltató kölcsön is önernek minősül, így ha munkahelyünkön esetleg van valamilyen otthonteremtési támogatási program, azt érdemes minden esetben igénybe venni. Ezek általában nagyon kedvezményen kölcsönök, ráadásul önerőnek mindősül a magas finanszírozású hitelek igénylésénél.
  • Személyi kölcsön: Ezt ritkán javasoljuk, csak utolsó lehetőségként. Ha csak kevés pénz hiányzik az önerő nélküli lakásvásárlái hitelhez, és ha elég jövedelmünk van ahhoz, hogy biztosan tudjuk majd fizetni a havi törlesztőrészleteket.

Az önerő nélküli lakáshitel lehetőségekről bővebben olvashat honlapunkon. Továbbra is fontos, sőt, fontosabb vált a bankok ajánlatainak alapos összehasonlítása, mivel jelentős különbségek vannak a különböző bankok feltételei között. A LakásHitelező.com ingyenes hiteltanácsadási szolgáltatásával igény esetén megkeressük Önnek a megfelelő finanszírozási megoldást, és végigkísérjük a hiteligénylés teljes folyamatán, hogy evvel ne kelljen törődnie.

2009.03.11.

Új lakás vásárlásánál az értékállóság a fő szempont

A pénzügyi válság okozta hitelszűke, valamint a korábbi szinteknél magasabb törlesztő részletek strukturális változásokat váltanak ki a lakáspiacon – vélik az ING Real Estate szakemberei. A lakásvásárlók körében egyre inkább nő azok csoportja, akik a megnövekedett lakáshitel felvétel költségeket a megvásárolt lakóingatlan értékállóságával igyekeznek hosszú távon kompenzálni. A befektetési céllal vásárlók inkább az építés alatt álló lakások készültségi foka alapján döntenek, s jellemzően a megtekinthető, bejárható, rövid időn belül költözhető lakások iránt érdeklődnek. Kevesen mernek a mostani helyzetben “látatlanban” ingatlant vásárolni. Az a lakás eladható 2009-ben, amelyik vagy már elkészült, vagy néhány hónapon belül beköltözhető. A jó elhelyezkedés, kiváló közlekedés a használt lakások piacán is fontos tényező.

Túlkínálat a használt lakások piacán

A használt lakások piacán a kínálat felé billenhet el a mérleg nyelve, az új építésűeket tekintve azonban többé-kevésbé kiegyensúlyozott lesz a kereslet és a kínálat viszonya – ezt Zelei Zoltán, az Elephant Holding Zrt. értékesítési vezetője nyilatkozta. Több elemzés rámutatott, hogy, amennyiben csökkenek a lakásárak Magyarországon ez elsősorban a privát eladói oldalon, vagyis a használt lakások területén következhet be. Ha új építésű lakásban gondolkozunk, érdemes minél hamarabb – még bevezető áron – beszállni a most induló projektekbe. A válság hatására tovább nyílik az olló a vidék és a főváros között.

Budapesten most a bérlés a sláger

Szentirmay Imre, a Budapesti Ingatlan Centrum Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elmúlt évhez képest csökkentek ugyan a lakásárak, de véleménye szerint az emberek mégsem kapkodják el a vételt. Szentirmay Imre egy példával is illusztrálta a lakásár csökkenését: ha Budán valaki tavaly 11 millióért adott el egy panelt, akkor ez most 10,5 milliót ér. A vevők egyébként arra várnak, hogy még olcsóbban tudjanak vásárolni, de a bérlési oldalra billenti a mérleg nyelvét, hogy sokan jelenleg nem tudnak hitelhez jutni. Míg tavaly a vevők 80 százaléka hitelre vett lakását, addig idén csak egy hitellel fizetett adás-vételt bonyolítottak.

Északkeleten fillérekért lehet lakást venni

Miskolcon és környékén a válság keményen szedi áldozatait. Köztudott, hogy a térségben mindig is alacsony volt a foglalkoztatási ráta, s ez a válsággal csak tovább fokozódott. Az ipari városban sorra zárnak be az üzemek. Végső Tibor, a Végső Ingatlanügynökségtől elmondta, hogy ennek a munkanélküliség hatását az ingatlanok értékesítésekor ők is megérzik. Az idén náluk csak készpénzes vásárló bonyolított adás-vételt, hitelre egyáltalán nem vásároltak. A tavalyi évhez képest a térségben a lakások 10-15 százalékot veszítettek az értékükből, míg az átlagos alapterületű családi házak tartják a tavalyi értéküket. A kertes házaknál egyedül a nagy alapterületű és értékű házaknál érezhető értékcsökkenés – mondta a szakember. Miskolcon egyébként már 4,5 millióért lehet lakás venni, de ebből még alkudhat a vásárló. (Budapesten egy ugyanilyen paraméterekkel rendelkező panel ára -helytől függően – elérheti a 9-9,5 millió forintot is.)

Székesfehérvárott meglepő lakásárak vannak

Egy-két évvel ezelőtt százezreket csábítottak – a régió dinamikus fejlődése – miatt Fehér megyébe dolgozni. A válság viszont oda is begyűrűzött: az emberek egymás után veszítik el az állásukat. Hajszán Zoltán az Édes-Szép Otthon Ingatlanirodától elmondta, hogy a térségben munkanélküliség, illetve a bukott lakáshitelek nyomják le a lakásárakat. Sokan azért adják el tulajdonukat, mert az arra felvett kölcsönt nem tudják visszafizetni. A vevő ilyenkor a bank felé rendezi a tartozást, a fennmaradó összeget pedig odaadja az eladónak. A szakember erre egy példával is szolgált: míg Székesfehérváron tavaly 9-9,5 millióért lehetett egy másfél szobás lakást eladni, addig most egy ilyen ingatlan már 7-7,5 millióért megszerezhető.

Szegeden beindult a befektetés célú vásárlás

A szegedi ingatlanpiacon nem tapasztalható keresleti visszaesés a világgazdasági válság miatt, sőt egyre többen a biztos befektetést látják az ingatlanban – nyilatkozta Bátyiné Mester Zsuzsanna, a LIMIT Ingatlanirodától. Míg januárban érzékelhető volt egy csekély mértékű kereslet visszaesés, addig most már azt érzékeljük, hogy azok a vásárlók, akiknek lejárt a bankbetétje, nem a pénzintézetekbe helyezik el a megtakarításukat, hanem inkább ingatlanba fektetnek- mondta az ingatlan szakértő. A Tisza parti városban a legkeresettebbek az egyedi fűtésű, egy-két szobás, valamint az új és a szépen felújított régebbi, téglaépítésű lakások, de panelek iránt is van érdeklődés. A vevők az árat 5-12 millió között húzzák meg, ami egyértelműen azt mutatja, hogy a piacon nem állt le a forgalom, az emberek meglevő forrásaik koncentrálásába kezdtek. A szakember a szegedi piacról azt is elmondta, hogy az utóbbi időben az ügyfelek szabadulnának a nagy alapterületű, 20-30 milliós forint közötti ingatlanoktól, de ezre most a magas fenntartási költségek miatt nincs kereslet. Ennek viszont az is oka lehet, hogy a vevők nem hitellel, hanem inkább készpénzzel egyenlítik ki a szegedi ingatlanok vételárát.

Kaposvár hamarabb kapcsolt

Kaposváron a gazdasági válság miatt a tavalyi évhez képest 5-10 százalékkal csökkentek ugyan a lakásárak, ám bedőlő lakáshitelek miatt a piacon mégsem alakult ki káosz. Az ország többi részén tapasztalható új vásárlási szokásokkal ellentétben – mely szerin zömmel készpénzért vesznek lakást az emberek -, Kaposváron 50-50 százalékos a készpénzes és hiteles vevők aránya – tudtuk meg RE/MAX Ingatlan Specialista közvetítő irodától Ház Gergelytől. Az irodavezető elmondta azt is, hogy a városban az elmúlt hónapokban a panelok ára zuhant a legtöbbet. Most a 30-40 nm-es panelok 5,4-7,5 milliós irányáron indulnak. RE/MAX Ingatlan Specialista dolgozói már három hónapja azt érzékelik, hogy Kaposváron egyre több vevő befektetési céllal keres lakást. Az ilyen ingatlanokra a legtöbben 5-15 milliót szánnak. A városban 5-7 millióért nem csak panelhoz lehet hozzájutni, hanem egy kisebb alapterületű családi házhoz is.

Szalay Rita

Forrás: http://www.ingatlanmagazin.com/read/8183?h

2009.03.09.

Forint alapon verhetetlennek bizonyult a CIB Bank!

Aktuális körképünkben annak járunk utána, hogy a hazai kereskedelmi bankok milyen személyi kölcsön ajánlatokkal várják az ügyfeleket. A hitelintézetek többsége arról számolt be, hogy a svájci frank alapú termékek felfüggesztését követően az euró és a forint alapú termékek kerültek előtérbe. Nézzük az egyes hitelintézetek ajánlatait 200 ezer, 500 ezer és 1 millió forintra!

200 ezer forint: mindössze három bank adott ajánlatot

Forint alapon a CIB Bank ajánlata volt a legkedvezőbb (THM: 27,14 %), euró alapon viszont a K&H Bank törlesztőrészlete volt közel ötszáz forinttal alacsonyabb. Svájci frank alapon egyedül az Allianz Bank adott ajánlatot, az akciós konstrukciót 3 százalékpontos kamatkedvezménnyel kínálják az ügyfeleknek.A pénzintézetek jellemzően arról számoltak be, hogy egyrészt a 200 ezer forint egy évre nem tipikus személyi kölcsön paraméter, másrészt a minimálisan adható kölcsön összege egyes bankoknál 250-300 ezer forint.

500 ezer forint 36 hónapra: szélesedik a paletta

Forint alapon az 500 ezres ajánlatok tekintetében is a CIB Bank személyi kölcsönének van a legalacsonyabb THM értéke és törlesztőrészlete. Szorosan követi őket a munkabérszámlásoknak kedvezőbb feltételeket biztosító Erste Bank és az Allianz fent részletezett akciós ajánlata. Euró alapon az Erstének és a K&H Banknak sikerült 19 ezer forint alá szorítani a törlesztőrészletet, az OTP ajánlata megközelíti, a CIB törlesztője meghaladja a 20 ezer forintot.Frankban az Allianz és az OTP adott ajánlatot, melyek havi részlete az említett bankoknál kedvezőbb, mint a forint, illetve az euró alapú termékeké.

1 millió forint: mindenkinek megálljt parancsolt a 20 %-os THM

A forint alapú termékek összehasonlítása során a CIB Bank végzett az élen, bár az Allianz és az Erste nem sokkal marad el tőlük. A törlesztőrészletek 25 ezer forint felett maradtak, az egyes ajánlatok között akár havi kétezer forint is lehet az eltérés (megjegyzés: a K&H Bank ajánlata 72 helyett 60 hónapra szól).Euró alapon egyetlen pénzintézetnek sem sikerült a 20 %-os THM alatti ajánlatot adni, a legkedvezőbb az Erste Bank 20,98 %-os THM mellett kínált kölcsöne. A törlesztőrészletek tekintetében nagyobb a szórás, akár 6 ezer forintos különbség is lehet havonta.

Az OTP Bank – a lakossági hitelezésben piacvezető pénzintézet – arról számolt be, hogy a kedvezőtlen globális pénzpiaci folyamatok és a romló reálgazdasági kilátások hatására az elmúlt év utolsó negyedévében módosítottak a hitelhez jutás feltételein, a kamatmértékeken, ami érintette a személyi kölcsönöket is. Az igénylések számában némi csökkenés tapasztalható, ami részben az ügyfelek részéről tapasztalható óvatosságnak, a kivárásnak és a termék szezonalitásának tulajdonítható.

Az OTP Bank euró alapú hitelekkel bővítette termékpalettáját, a korábbi, svájci frank alapú termékkör euróban is elérhetővé vált. A bank hétfőtől forint- és euró-alapon is új, kedvezményes kamatozású ajánlatokkal jelenik meg a piacon. Az árfolyam ingadozás erősödése miatt az ügyfelek az utóbbi időben a forint alapú kölcsönöket részesítik előnyben. A deviza alapú hitelek iránt csökkent az érdeklődők száma, illetve a korábban keresett frankhitelek helyett az euró termékek irányába történt eltolódás figyelhető meg.

Az Erste Bank az elmúlt negyedévben megszüntette a svájci frank alapú személyi kölcsön értékesítését. Bár a kamatszint némileg emelkedett, a bank tavaly októbertől folyamatos akciókkal és média kampánnyal erősítette a forint és az euró alapú termékeket. Az Erste Bank szakértője elmondta, hogy az elutasítási arány nem változott jelentős mértékben, de az igénylések száma valamelyest csökkent az utolsó negyedévében.

Az Erste Bank személyi kölcsön “csomag” akciókkal volt jelen a piacon az elmúlt év végéig, melynek lényege az volt, hogy ha az ügyfél egy meghatározott személyi kölcsön termék “csomagot” választott, akkor az igényelt személyi kölcsönt alacsonyabb kamattal vehette igénybe. A karácsonyi nagybevásárlás előtt forint és euró termékekkel igyekeztek az ügyfelek igényeit kielégíteni. A szakértő hozzátette, hogy legközelebb hétfőtől lesznek jelen újra a piacon akciós kamatozású személyi kölcsönnel.

A K&H Bank tavaly november 17-én szüntette be a svájci frank alapú hitelezést. A forint és az euró alapú termékek igénylési feltételei nem változtak jelentősen az azóta eltelt időszakban, de a forint alapú kölcsönök kamata 3 százalékponttal emelkedett. A deviza alapú igénylések aránya a forint javára kis mértékben csökkent. A forint alapú igénylések tekintetében némileg nőtt az elutasítási arány, az euró termékek körében nem történt változás.

A CIB Bank forint és euró személyi kölcsöneinek kamatszintje nagyban függ az adósminősítéstől, a kedvezőbb paraméterekkel rendelkező ügyfelek alacsonyabb kamat mellett juthatnak kölcsönhöz. A bank elmondta, hogy az utolsó negyedévben változott az újonnan igényelt személyi kölcsönök árazása, ami a deviza alapú konstrukcióknál volt jelentősebb. Az igénylések száma némi visszaesést mutat, de ez elsősorban a nagyobb összegű kölcsönöknél figyelhető meg. 2009-től az ügyfelek többsége forint alapú kölcsönt igényelt.

Az MKB Bank decembertől szünetelteti az euró alapú kérelmek befogadását (frankhitelük korábban sem volt), jelenleg kizárólag forint alapon nyújtanak személyi kölcsönt. Az euró hitelek szüneteltetésétől eltekintve nem voltak lényegi változások az elmúlt negyedévben. A személyi kölcsönök kondíciói a piaci folyamatoknak megfelelően változtak, az igénylések száma várakozásainknak megfelelően alakult.

A Citibank kérdésünkre elmondta, hogy a rendkívüli árfolyam ingadozás következtében tavaly októbertől nem folyósítanak svájci frank alapú személyi kölcsönt. Az elmúlt három hónapban az igénylések számában tapasztalható visszaesés összhangban van a személyi kölcsön teljes piaci kihelyezésének visszaesésével.

A visszaesés oka a kereslet csökkenése mellett annak tudható be, hogy a Citibank olyan hitelfelvételi kritériumokat és hitelbírálati folyamatokat alkalmaz, melyek alapján csak azoknak az igénylőknek nyújtanak személyi kölcsönt, akik azt nagy valószínűséggel vissza is tudják azt fizetni. Ezzel az ügyfeleket is védik a fizetésképtelenségtől és a túlzott eladósodottságtól. A bank kedvezményes kamaton kínál személyi kölcsönt 700 000 Ft és 1 050 000 Ft kölcsönösszegekre, az internetes igénylők több kedvezményben is részesülhetnek.

Az Allianz Bank a forint alapú mellett ma is kínál az ügyfelek részére svájci frank alapú személyi kölcsönt. A kölcsönnel már rendelkező ügyfelek esetében a forrásköltségek emelkedése miatt szükségessé vált kamatemelés annak érdekében kisebb mértékű volt, hogy a kedvezőtlen árfolyam alakulás hatása mellett a kamatemelés ne emelje jelentős mértékben a törlesztőrészlet összegét.

Elsősorban a termék standard, de a piacon igen kedvező jellemzőit szeretnék közvetíteni az ügyfelek felé, ilyen például az ingyenes csoportos hitelfedezeti biztosítás, a futamidő első 6 hónapját követően ingyenes előtörlesztési lehetőség, vagy a kamatkedvezmény az Allianz ügyfeleknek.

A Raiffeisen Bank a megváltozott piaci körülményekre való tekintettel a korábbiaknál is körültekintőbben jár el az adósminősítés és hitelbírálat során. A pénzintézet tavaly novemberben felfüggesztette a svájci frank alapú személyi kölcsönök folyósítását. A svájci frank alapú hitelek helyét részben az euró alapú igénylések vették át, de növekedett a forint alapú hitelek aránya is a korábbiakhoz képest.

A Raiffeisen Egyet Vissza Személyi Kölcsön akció keretében most jelentős kedvezményekkel kínálnak személyi kölcsönt ügyfeleik részére. A bank a 2009 júliusában az egyedi szerződésben meghatározott feltételek szerint megfizetett egy havi törlesztőrészletet. A pénzt az ügyfél bankszámláján utólagosan jóváírják, amennyiben az adósnak nem volt 30 napot és 5 ezer forintot meghaladó késedelme. Az akció a 84 hónapos futamidejű, forint alapú Raiffeisen Egyet Vissza Személyi Kölcsönre vonatkoznak.

Ezen kedvezmények mellett most speciális csomagajánlataikat is kínálják ügyfeleiknek, akciós kamattal az első 12 hónapos kamatperiódusra. HUF alapon 600 ezer forint, 84 hónapra, havi 14 800 Ft induló törlesztőrészlettel (THM: 32,10%), 800 ezer forint, 84 hónapra pedig havi 19 800 Ft induló törlesztőrészlettel (THM: 32,10%) elérhető

Az aktuális személyi kölcsön kondíciókról 2009. március 2. és 5. között kérdeztük meg a bankokat, az ajánlatokat a teljes hiteldíj mutató (THM) alapján hasonlítottunk össze. A THM jobban láttatja a különbséget az egyes bankok ajánlatai között, olyan költségeket is tartalmaz, amelyek a törlesztőrészletekben nem jelennek meg. A megadott adatok tájékoztató jellegűek, nem minősülnek nyilvános ajánlattételnek.

Forrás: http://www.penzcentrum.hu/cikk/1016430/1/mesterharmassal_zarult_a_szemelyi_kolcson_korkep

2009.03.05.

Kevesli a lakáshitelesek megsegítéséről szóló, a parlament által hétfőn megszavazott törvényt a Lakás tulajdonosok Érdekvédelmi Szervezete.

TÖBB SZÁZEZER CSALÁD ESIK KI a körből, akiknek problémát jelent a lakáshitel törlesztése, mert a törvény csupán a szeptember 30. után munkanélkülivé váltakra vonatkozik – mondta el Országbíró Zoltán elnök. A részmunkaidősök, csökkentett munkaidősök, vállalkozók is kiesnek az állami garanciából.

Budai Bernadett kormányszóvivő szerint az állami hitelgarancia tízezreken segít, az ellenzék pedig nem szavazta meg, tehát nem akar segíteni az embereken.

- A BANKOK ÉRDEKE IS, hogy ne hozzák ügyfeleiket fizetésképtelen helyzetbe, és adott esetben átmeneti megoldást biztosítsanak – mondta Soós Csaba, a Raiffeisen Bank vezérigazgató-helyettese, aki szerint a következő hónapokban a pénzintézetek olyan ajánlatokat dolgoznak ki, amelyekkel időlegesen mérsékelhetők a törlesztőrészletek. Hozzáfűzte: a kockázat radikálisan csökken, ha az ügyfél meghosszabbítja a futamidőt vagy átütemezi a törlesztést.

INGYEN FELMONDHATNÁ az ügyfél a banki hitelszerződését, vagyis nem kellene megfizetnie a gyakran több százezer forintos végtörlesztési díjat, ha a bank egyoldalúan emeli a kamatot, a díjat vagy más költségeket. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága elfogadta az erről szóló javaslatot, ami jövő hétfőn kerül a Ház plénuma elé. Sokak szerint ez sem javít érdemben az adósok helyzetén, mert ha a bank egyoldalúan kamatot emel, 60 nap alatt csak kevesen tudják törleszteni hitelüket. Hasonló ügyben próbaperek is indulnak – jogászok szerint ugyan is méltánytalan, hogy a bankok minden kockázatot kizárólag az ügyfélre hárítanak. MR/INFORÁDIÓ/METROPOL

“Szükség lesz a nyugatihoz hasonló bérlakásrendszer kiépítésére. Ha bérlakássá válik az addigi magántulajdon, az sokkal humánusabb, mint a kilakoltatás vagy a végrehajtás.”
Országbíró Zoltán elnök, Lakástulajdonosok Érdekvédelmi Szervezete

A lakáshitelek átlagos hiteldíjmutatója idén januárban (Forrás: MNB)

  • Forintalapú 14,5%
  • Euróalapú 10,0%
  • Svájci frank alapú 7,5%

Forrás: Metropol – 1. oldal – 2009. március 05.

2009.03.03.

Hamarosan itt az építkezési szezon, ami az építési hitel szezonját is jelenti. A mostani gazdasági helyzetben nehezebben találni elfogadható banki ajánlatot, de azért akad.

Az építkezés egy nagyon izgalmas folyamat önmagában is, sok család számára egy álom megvalósulását jelenti. Sok buktatóval és megpróbáltatással jár, de a végeredmény, a kész ház, mindenképp kompenzálja majd a nehézségeket. Próbáltunk összerakni néhány praktikusan hasznos tanácsot, hogy legalább az építkezési hitel miatt ne fájjon a fejünk.

Tippek építési hitel felvételéhez:

  1. Az építkezés összes költsége telekár nélkül (azaz költségvetés) határozza meg az építési kölcsön maximumát is. Ennek fényében fontos, hogy jól legyen elkészítve a költségvetés, mert utólag már nincs lehetőség a módosítására, ami gond lehet váratlan kiadások felmerülése esetén. Viszont az is fontos, hogy reális legyen a költségvetés összege, mert azt vizsgálja a bank.
  2. Építkezésekre igényelhet a kiegészítő kamattámogatású hitel. Ez egy kedvező, forint alapú hitel az állam kamattámogatásával, így érdemes utánajárni, hogy jogosultak vagyunk-e rá. Ha segítségre lenne szüksége a hitel kiválasztásánál, hiteltanácsadóink állnak rendelkezésére.
  3. Ezek a dokumentumok mindenképp kellenek a hitelkérelem benyújtásához, nélkülük nem lehet beadni a hitelkérelmet:
    • a pontos költségvetés meghatározása
    • az építési tervdokumentáció
    • a jogerős építési engedély és szakhatósági engedélyek megléte
  4. Az építési hitel folyósítása előtt vannak olyan feltételek, amiket teljesítenünk kell:
    • Építési-szerelési vagy vagyonbiztosítás megkötése az épülő ingatlanra
    • A hatósági engedélyhez kötött munkálatok elkezdéséhez szükséges jogerős szakhatósági engedélyek, műszaki tervdokumentáció és a költségvetés bemutatása.
    • Szakasos folyósítás esetén a helyszíni szemlével állapítja meg a bank a készültségi fokot. Csak akkor érdemes őket kihívni, ha tényleg elérte az adott készültséget az építkezés.
    • Az utolsó hitelrész a használatbavételi engedély után kerül folyósításra, így számolnunk kell avval, hogy az építési hitel utolsó 5-10%-át már csak a befejezés után kapjuk meg.

Építési hitelt az alábbi célokra lehet felhasználni:

  • Új lakóház építésére.
  • Emeletráépítésre, padlás(tető)tér beépítésére, mellyel a meglévő épületre vagy annak padlásterében új, külön bejáratú, önállóan forgalomképes lakást építünk.
  • Társasház építésére, mellyel azonos helyrajzi számú, önálló telken közös tulajdonnal rendelkező több önállóan forgalomképes lakás jön létre azzal.

Ha segítségre lenne szüksége az építési hitelajánlatok összehasonlításához, és meg szeretné könnyebbíteni a hiteligényléási procedúrát, kéresse hiteltanácsadó kollégáinkat.