2009.11.20.
Lazítás történhet az állami készfizető kezességről szóló törvényen, mely a nehéz helyzetbe került devizahitel ügyfeleket segíti – tette közzé a pénzügyi tárca.
A törvény eredeti változata túlságosan lekorlátozta az érintettek körét, így alig akadt ügyfél, aki mefelelt volna a támogatási követelményeknek. Sokat mondó bankszövetségi adat, hogy a támogatott, államilag garantált a kölcsönszerződések száma október közepéig 300 alatt maradt.
Mint ismeretes, a támogatást olyan adósok igényelhetik, akiknek devizahitel adósságuk van, és a válság kezdete óta elveszítették a munkahelyüket. Csakhogy a munkahely általánan közös megegyezéssel szűnik meg, így az adós nem felel meg a törvényi elvárásoknak. Nagyban bővülhet a támogatásra jogosultak köre, ha eltörlik ezt a kitételt.
Szintén pozitív változás lehet, hogy a tervezett határidőt kitolják 2010 végéig. Jövedelem terén is lazított a minisztérium, hiszen a háztartás nettó jövedelmének 40%-a helyett 60%-ra emelkedett az az arány, amelyet nem haladhat meg a törlesztőrészlet. A hitelösszeg határa 10.000.000-ról 15.000.000 forintra növekedik, amelyet nem haladhat meg a lakáscélú kölcsön szerződés szerinti és folyósított összege.
A fenti változtatások örvendetesek, mely valós könnyítést jelent az államilag garantált hitelt kapható adósok körében.